lépkedek.lépkedek, s egy új világba csöppenek...

"És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?"/ Vajda János/

Gondolkodás.félelem nélkül végig járhatok egy régi utat.beleléphetek egy egy otthagyott régi lábnyomomba. nem bánt már nem sebez meg. nem érint. nem fáj... sőt már lassan nem is emlékeztet?! Ugyanazt azt a régi utat jártam és ugyanarra a padra ültem és nem is emlékeztem...csak voltam a saját jelenbeli gondolataimmal.csak néztem a fákat és csak a lélegző fák susogását hallgattam...feltőltödtem...két véglet a múltam s a jelenem. tükörbe nézek s a jövőm homályos körvonalait látom...érzem.sejtem.kívánom.vonzom.nem menekülök.nem félek.kívánom.hivogatom.eleresztem ha kell. haladok haladok s a fejemben kóvájgó gondolat lassan  egy illatos felhőre megpihen.

"Szeretlek, mert fölfoghatatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell." /Vajda János/