Márai Sándor

http://www.youtube.com/watch?v=7ZBqFZ5CNiw&NR=1

"Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb."

...játszuk el h az álom valóság:)

http://www.youtube.com/watch?v=FKn9qW0IABw&feature=related

Játszuk el hogy az álom valóság:)

érdekes az élet zenéje...
az élet érzése...
az élet megértése...
az élet jele...
lüktetése; ritmusa;
hangulata; mosolya;
ölelése. illata. hivogatása. ragyogása.
eltaszítása. szürkesége. furcsasága.
érdekes a fekete és a fehér ellentéte.
a cipő kopogása egy csendes éjbe.

érdekesek a hallgathatatlan gondolatok gondolkodása
elvesztett pillanatok mosolygása;
ki nem mondott gondolatok zaklatottsága
bamba eső nyugtató kopogása.

érdekes annak a zötykölődös útnak a nevetése;
a bejárt út integetése
(az úthoz szánt üzenet megértése)
érdekes a ritmus szétvetődése, mert szeretem...
mert szívből kiélvezem.

igenis érdemes nevetni és álmodni
elképzelni. félni és átélni.
talán a nyugalom magányában megértem
h igenis érdemes. érdekes mert van ilyen.
van végre ilyen, ilyen ismeretlen
van amiért érdemes, érdemes álmodni.
álmomból mosolyogva felállni.
várni és rohangálni.
várni és kizárni.
várni azt a nevetést
amitől minden szebb és egész...(Bridget)

illúzióim romjaiból felépítettem az álomváramat:D

az utcán sétálva szivemből mosolygok mert rád gondolok:)

rádnéztem és úgy éreztem h elvesztettem mindent.

egyszerre több hónapnyi évnyi érzés zúdult a nyakamba.ami csak gyülemlett hosszú időn keresztül és most nem tudtam ezzel a nagy zűrrel mit kezdeni.elengedtelek.lelkem akaratlanul is zokogott...mosoly az arcomon de lelkemben gondlataimban káosz vvolt...

újra a kis saját világomat akartam.újra az emberektől mentes burkomat...talán önző voltam de úgy éreztem h senkiresincsszükségem...

most pedig itt ülök. ábrándos bamba tekintettel. jelenemben élek és a jövőmre gondolok...végre boldog vagyok...de azért aggasztanak dolgok.gondolatok.emberek.

nem tudom miért van ez...az agyam sosem alszik.folyamatosan járkálok benne számomra fontos  vagy jelentéktelen gondolatokkal...mindig a gondolatok mezein kötök ki...raktározom a véleményemet a körülöttem kialakult világról.emberekről.érzésekről.vágyakról.mesékről.álmokról.nevetésről.és egy régi várban hagyott emléktöredékről.mely lehet h gyermeki de ha lecsukom szemem a képek szivemben élnek:) |2009.szeptember 30.-ma:)|

"Fura az élet. Amikor az ember gyerek, az idő csigalassúsággal halad, aztán egyik napról a másikra eltelik ötven év..."

“Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmégy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak. Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba….”
(Márai Sándor: Füves könyv – A köznapiról és a látomásról)

arcomon mosoly.
szememben könny.
meredten bámulok.
másodpercekig mélyül tekintetem a semmibe és csak hallgatom ezt az iszonyúan szép dallamot amely a fülemen keresztül a vérembe hatol és egy könnycseppel új körútra indul.

minden változik. elengedem a múltam. 
rád gondolok új érzések távlatában h merre lehetsz.
gondolataim kúsznak át hozzád egy kis műanyagdobozban.
de vajon megértede amit neked szántam?!

széles mosollyal szaladnék feléd.ha nem jönne velem szembe egy összetört tükörkép :|

sírok.elesek.felállok.
az élet játék, mosoly, mely folyamatosan pofont ad
felébreszt s majd továbbhalad.
Az emberek jönnek.mennek.eltűnnek.elfelejtenek.
Az idő semmitsem gyógyít,
csak az emberek közötti emlékek és kötelékek fakulnak.
szorongás mely hetek óta  gyülemlik bennem.
s szerelem mely kisebb nagyobb halál egyben.
valaki örökös folt az életemben...
tetteim hibák és csalódások.
szemem elárul de mégsem vagyok kiismerhető, 
egy kis titok vagyok melyet önmagát sem ismeri.
mosolygom csalódásomban.nem mutatom.
Sztem a szavak csak szavak.
A személyiség,kisugárzás,gondolkodás,egy hang, egy hangsúly
egy rádszegezett mosoly, egy nézés legyőz egy világot bennem.
Az emberek buták és generációs butulásnak lehetünk szemtanúi.
"A világ szép csak mi vagyunk romlottak"
egyre jobban érzem h ez az alapvető oka h emberellenes vagyok.
nem szeretem az embereket. jó most egyből arra gondolnak a legtöbben de 
hisz mégis megannyi ember vesz körül...éés??? azok közül mégis ki számít??
legtöbbel kitörölhetem a seggem...csak vannak...lélegeznek velem együtt...
Érzek.lélegzem.de érzéseimet csak azok felé mutatom akiket közel érzek magamhoz,
nem pazarlom jelentéktelen emberek seggnyalására az energiámat...
talán zárkózott vagyok de ez nem nagyon állapítod meg max csak ha már eléggé közel engedtelek magamhoz...
Társas lény vagyok, de talán ha megállna az idő pár órára vagy pár napra és csak én sétálgathatnék...akkor sem unatkoznék...sőt még elviselhető is lenne...
tenger.levegő.szél.gondolatok magányában.
Mert igen a világ szép lenne ha mi nem rombolnánk jelenlétünkkel...de hát valamiért csak itt kell lennünk... :)

földalatti járatokban elvesztem.tetőtől talpig elmerülök tettem mezein. közömbösség.érzések elhullása. talán nem érzek.nem érdekel.talán még annál is jobban fáj. szemem tele könnyel. gondolataimban szárnyalok de magam sem találom értelmem. érzem.ellököm.nem kell a fájdalom. de még sem értem hisz ááá nem látom.nem értem.nem érzem. nagyon szeretem.bántom.bántom.üvöltök belülről hát nem érted.kettészakad a szívem.belülről már rég vérzek...fáj h szeretem.de eltaszítom és igy elvesztem.álmok szikrájában pattogtatom vágyam.elképzelt lét s mi maradt.belsőmet ellepi gondolatok tömkelegje.nem hagynak lélegezni.nem hagynak irni.nemhagynak lélegezni.nemhagynak szeretni. távoltartom de nagyonszeretem. nem értheti.

felhők mögül kukocskáló nap a meglelhető boldogság sugarát szorja rám.
feledés szele átjárja testem s magával hozza a jövő illatát :)

szivem egy kis poros ládikában lapul.múltja elveszett.kulcsa eltörött.jelene elromlott. jövője két keze között elillan.
h mi történt? háát minden elromlott.
önmegvalósítás önreakciója
távoltartás

A műanyaghölgy

Ott állt a kirakatbábú. Nő volt, műanyagból készült. Fehér műanyagból. Mosolygott és ki volt sminkelve, mint egy igazi nő. Az ajtó előtt állt, a divatárubolt ajtaja előtt, ahova tették. Szép ruha volt rajta, lenge és vajszínű. Fújta a szél az öltözékét, mert nagy szél volt azon a reggelen… A bábú csak mosolygott. Nem is tudott mást, hiszen a lét mosolyt rajzolt műanyag szája köré és festéket az arcára. Csak néztem és kérdeztem magamtól: mivel vagyok különb, mint ő? Hiszen én is mosolygok, és a szél engem is tépáz. Egyikünk sem választhatta meg miből öntik testét, de rendületlen némasággal tűrjük a lét sorsverését. Aztán láttam, hogy a hölgynek csak egy karja van, mert a másikat kitépték, vagy a dobálásban letört a testéről… Néztem és szántam őt, pedig nem kérte, és bizonyára nem is volt szenvedése. De tehetetlen rabságában megláttam magam. Alig volt különbség közöttünk. Esetleg csak pár év, amivel talán túlélem majd őt, és hogy nekem két karom van nem egy. És hogy van egy csöpp akaratom, és tengernyi érzésem. De a mostoha színpad hiábavaló, tehetetlen szereplője vagyok én is, mint ő. És ahogy közelebb hajoltam hozzá, úgy hallottam, mintha sírna a műanyaghölgy, de lehet, hogy csak az én szívem zokogott.
(Rajnai Lencsés Zsolt)

asdfjklé

egyszer fenn...egyszer lenn...
végre jól döntött a kisszivem:)

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?
/Vajda János/

http://www.youtube.com/watch?v=-3j_igT7a9s
butaság.elkésett gondolatok. egy szépen elrontott világ. általam elrontott lét.kezdődik egy másik folyamat mely belülről teljesen megmérgez s közben a gondalaim tengerében elveszek a boldgoságtól ha néha néha vele lehetek s ha megölelhetem.mert annyi szép terv között repül az idő és egyikünk sem kezd semmit az érzéssel.ami nála már talán a folyó mélyén tovább haladt egy másik sziget felé.ölel.ölelem.elkésett élvezet.szeretem.sötétség.fény.most már látom h mit rontottam el.  miért mindig csak későn? miért süppedeg teljes sötétségbe amire rájövök mit érzek.ismerem.de talán nem annyire mint hittem.talán tudtam de féltem.egy emlék mely mindent elindított egy kis naplóhoz tűzött apró ajándék mely többet ér mindennél...tétlen vagyok...
miért van az h sosem veszem észre időben azt aki télleg szeret...akit talán jobban szeretek mint egy barátot...akinek nem kell megfelelnem...hanem olyannal fogad el amilyen vagyok...akinek akármit elmondhatok...aki ugyanúgy számíthat rám.meghallgat.meghallgatom. érdekli h mivan velem...minden időmet vele tölteném ha tehetném...aki már úgy érzi h jobb ha nem keresem.de mégsem tilt.töröl. 

...

Ábrándjaid eljátssza újra multad,
Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...
A feledés homályából kibukkan
Egy régi arc és feléd mosolyog.

lépkedek.lépkedek, s egy új világba csöppenek...

"És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?"/ Vajda János/

Gondolkodás.félelem nélkül végig járhatok egy régi utat.beleléphetek egy egy otthagyott régi lábnyomomba. nem bánt már nem sebez meg. nem érint. nem fáj... sőt már lassan nem is emlékeztet?! Ugyanazt azt a régi utat jártam és ugyanarra a padra ültem és nem is emlékeztem...csak voltam a saját jelenbeli gondolataimmal.csak néztem a fákat és csak a lélegző fák susogását hallgattam...feltőltödtem...két véglet a múltam s a jelenem. tükörbe nézek s a jövőm homályos körvonalait látom...érzem.sejtem.kívánom.vonzom.nem menekülök.nem félek.kívánom.hivogatom.eleresztem ha kell. haladok haladok s a fejemben kóvájgó gondolat lassan  egy illatos felhőre megpihen.

"Szeretlek, mert fölfoghatatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell." /Vajda János/

talán sosem gondoltam rád úgy mintha elérhetetlen álom lennél...hisz mindig ott voltál...jöttek mentek a hónapok... és most hol vagy? eltűntél ahogy fura de minden eltűnt...már semmi sincs úgy... hisz végre nélküled boldog vagyok...

...és milyen meglepő h régebben mennyire sokat jelentett jelenléted milyen nagy voltál a szememben most pedig milyen parányi...

elgondolkodtál már hogy ez miért lehet igy???

könnyű arra fogni h a másik sokat változott de ha magadra nézel nem veszel semmit észre? nem gondolkodtál h te mennyit változtál??minden nap belenézel a tükörbe...és minden reggel ugyazat az arcot látod...nem veszed észre a változást...ahogyan azt sem h belül mennyit változol...

és ha azthiszed h csak neked van darabokra az életed akkor kicsit gondolkodj el azon h mennyi mindened megvan és h mennyivel rosszabb is lehetne...

és h miért láccik a kis világom gondtalannak h miért vagyok mindig boldog?talán lenne értelme kimutatni h valójában mit érzek?amikor ma már senkiben nincs annyi h veled együtt sirjon vagy nevessen...akkor minek mutassam h milyen is vagyok...akit közel engedek magamhoz az úgyis megtudja...talán kicsit más képet kapsz rólam de talán mert nem vagy annyira fontos vagy nem érezlek annyira közel magamhoz...

hosszú időbe telt amig rájöttem h nem érdemes a múltban élni...új álmokat kell keresni...másik szivárványdombra ülni...kis zegzugba elbújni...új rajzfilm figurákat kell kreálni...
mégis éjjelente a plafonon ülve latolgatom álmaim várában h mennyire bolond vagyok...mennyi időt elpazaroltam...de végre új álomba ébredek...

by bRig =)

CanDy

Egyszer volt hol nem volt, volt Candy es Dan...
éppen tombolt a forróság...

"ohh édes Dany"...

Rajtuk kivűl nem volt más...ezernyi apró madár fésülte a lány haját
Minden aranyszínben játszott
A fiú helyes volt és sok trükköt ismert...

Danny a fenegyerek, Candy eltűnt...
Napfényen és csokin éltünk...

egy különleges élmény délutánja volt
a nap utolsó sugarai cápákként cikáztak
most úgy akarom ahogy te...
Sebtében robbantál az életembe és ez tetszett.
az öröm tócsájában gázoltunk,
combig merültem benne...
aztán rés támadt a dolgok között és az egész föld megbillent...
erre vártunk,
mindig ezt akartuk...
ha bennem vagy a gyász-násza kel életre...
sohatöbbé nem alszom el a szörnyű medencében...
bármerre néztem gyűlöllek...
nem akartam a szemedre hányni soha nem akartam elmondani h kijöjjön belőlem
de már semmit sem tehetek...
de te csak azt hajtogattad h semmi baj
h minden jóra fordul...háhá.röhögnöm kell.micsoda tréfamester lettél.
virággal telt váza az ágy mellett.virágok...

Mennyire szeretem hangod emléket a fülemben, mivel már csak egy dolgot lehet szeretniés az nem lehetsz te.

látni a láthatatlan.
érezni egy töredéket jelentő mindent.
nem érted értelmem.
értem mi kavarog benned.
de igyis-ugyis már más lesz minden.

tudatos tudatlan.

tudtán kívül elengedett.de talán nem is lehet valakit elveszíteni úgy h nem is volt igazán a tiéd.hisz ha nem is mondta mást szeretett.és talán köszönettel tartozom.rájöttem h olyan álomhoz ragaszkodtam hosszú időn keresztül ami már rég elengedtem csak valami még is hozzákötött.furcsa h az a hosszú időn keresztül érzett érzés egyszerre tovaszállt.mégis érzek még valamit halványan szívem szigetén.azt az érzést és ott ahol hosszú időn keresztül tengődtem magányosan, falak között...éjjel.melletted.szívem.szíveddel.kalapált.s megfejtettem a ki nem mondott gondolataidat...rájöttem h már mást szeretsz.el sem hiszem h majdnem belefulladtam egy álomba és mégis te mentettél ki belőle.kiszinezted a beszürkült foltokat miket egykor bennem hagytál s újra élek.de már nélküled. /by-bRig/

Homok, homok
Most beléd karcolom
Képem nyomát
S lásd, nem is tudod
ki vagyok

Ezernyi életem van
És szeretném mindent feloldozni
Egy igaz létbe keveredve álmodni az életet...

...mint megunt kabát
csüng rajtam vágyad
s én hagyom
de foszladozom
kabátom alatt
mögött s fölött...

(anonym)

minden átlátszó. minden a két kezem között omlik össze...semmi sem jó..sehogysemjó...állok és a falak melyeket hosszú időn keresztül építgettem mind összeomlanak...nem értem...bár minden okkal történik.csak jó lenne már ha énis érteném h mindezek a történések érzések miért pont velem történnek...miért kell mindenkiben csalódnom...miért hiszik azt h ismernek hisz senkisem ismer...magamat sem ismerem...jelentéktelen emberekkel vagyok körülvéve akik azthiszik h az életem részei és h fontosak...közben meg csak lebegő tárgyak az életemben...

néha elgondolkodom azon h milyen gondolatok zakatolnak a fejemben...és h más h láthatja ezeket a gondolatokat...egyszerűen nem tudom elengedni a múltamat...nem tudom...valami még mindig odahúz...vagy inkább valaki...tudnék ellene mit tenni de nem teszek...mert ha nincs akkor is rossz és igy is h van... 

annyira úgy érzem h valaki kisegített egy nagy szakadékból közben meg valaki fogja a lábam és egyre jobban húz és húz vissza... csak már azt sem tudom h kinek vagyok fontosabb...vagy h ebben az életben kinek jelentem e legtöbbet...mert úgy érzem h aki igaz barát az szavak nélkül is az...és ha nem is beszélek vele minden nap akkor is az marad...és megmondja az igazat még ha padlóra is kerülök és ő pofoz helyre az utamra...közben lelkileg meg a padlón vagyok h már megint neki volt igaza...h szánalmas amit érzek... [by-bRig]

...miért keltessz vihart könnyeim tengerén???

fájó illúzió vagy álmaim mosolyában...

???

milyen érdekes nem látsz át a tömegen de mégis ha valami baj van az a sok ember eltűnik a semmibe...átlátszó láthatatlan tárgyak lesznek...és elgondolkodtál már azon h a sok ember közül van-e legalább egy aki melletted áll, aki nem hagy cserben?aki nem csak veled együtt nevet hanem sírni és vigasztalni is tud?
nézem a felhőket.és hirtelen észreveszek egy bújkáló szivárványt ami néha néha előbukkan a felhők mögül és tűnődöm rajt hisz a szívem s a hangulatom is ugyanezt a játékot űzi könnyeimmel...
nem értem miért bosszant jelentéktelen emberek jelenléte.nem értem miért zavar jelentéktelen beszéd rólam.hisz nem is ismernek.nem is akarom h ilyenek megismerjenek.magamat akarom ismerni de magamat sem ismerem.jelentéktelen emberek vesznek körül s ki igazán számítana az messzi helyen él...él élek két távoli helyen de csak az számít h őt igázán kezdem megismerni... [by-bRig]

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
/Juhász Gyula - Anna örök/

emlékben álmodni

jó érzés tudni h vki szeret...melletted áll h valaki vigyáz rád szó nélkül...jó érzés tudni h valakinek az életében legalább egy töredék vagy...h legalább ismer és talán egy kicsit a szívébe zár...és h mekkora törést okoz életünkben ha valakit elvesztünk...milyen nyomokat hagy???ezt talán észresem vesszük magunkon...nem is vehetjük mert próbáljuk a veszteségeinket eltitkolni...és pont ezzel lesz annyira felismerhető...felismerhető azok számára akik ismernek és akik látnak a szemükkel és nem csak néznek...néznek nap mint nap az iskolapadban...utcán sétálva...néznek de csak egy ismeretlen közömbös arcot látnak aki legtöbbször mosolyog és nem mondja h mi bántja...nem mondja mert számodra ugyis lényegtelen h mi bántja...
buszon hazafele előtörnek a régi emlékeim...mosolygom mert az emlékben álmodni jobb mint ébren döcögni egyedül az életben... mosolygom mert rád gondolok...mindig eszembe vagy...de már csak az emlékeimben...
mit teszek ha szomorú vagyok???előveszek egy papírt és kiírok mindent ami szívemet nyomja...nem számít semmi csak h kikerüljön az a sok őrült kavalkád mi bennem zavarodottan émejeg...kapkodok levegő után de könnyeim egyre erősebben törnek elő és ilyenkor gondolkodom el h minek mi értelme... [by bRig]

mit kezdjek mindennel ha fáj?

vékony cérnán táncolsz a szívemben csak az a baj h elraktároztalak már rég a legmélyére és ott is maradsz örökre...

"Túl sok dolog van, amiről sohasem beszéltünk. Amiről sohasem fogunk beszélni.Nem is tudom, miért kell ennek így lennie. De talán mégis tudom. Bolondok vagyunk. Zavarodottak, és félünk.
Nézlek, és a lelkem legmélyében, egy elfelejtett, poros és sötét szögletben énekel és táncol valami. Amiről soha nem beszéltünk..."[anonym]

szivárványként élsz bennem...