sírok.elesek.felállok.
az élet játék, mosoly, mely folyamatosan pofont ad
felébreszt s majd továbbhalad.
Az emberek jönnek.mennek.eltűnnek.elfelejtenek.
Az idő semmitsem gyógyít,
csak az emberek közötti emlékek és kötelékek fakulnak.
szorongás mely hetek óta  gyülemlik bennem.
s szerelem mely kisebb nagyobb halál egyben.
valaki örökös folt az életemben...
tetteim hibák és csalódások.
szemem elárul de mégsem vagyok kiismerhető, 
egy kis titok vagyok melyet önmagát sem ismeri.
mosolygom csalódásomban.nem mutatom.
Sztem a szavak csak szavak.
A személyiség,kisugárzás,gondolkodás,egy hang, egy hangsúly
egy rádszegezett mosoly, egy nézés legyőz egy világot bennem.
Az emberek buták és generációs butulásnak lehetünk szemtanúi.
"A világ szép csak mi vagyunk romlottak"
egyre jobban érzem h ez az alapvető oka h emberellenes vagyok.
nem szeretem az embereket. jó most egyből arra gondolnak a legtöbben de 
hisz mégis megannyi ember vesz körül...éés??? azok közül mégis ki számít??
legtöbbel kitörölhetem a seggem...csak vannak...lélegeznek velem együtt...
Érzek.lélegzem.de érzéseimet csak azok felé mutatom akiket közel érzek magamhoz,
nem pazarlom jelentéktelen emberek seggnyalására az energiámat...
talán zárkózott vagyok de ez nem nagyon állapítod meg max csak ha már eléggé közel engedtelek magamhoz...
Társas lény vagyok, de talán ha megállna az idő pár órára vagy pár napra és csak én sétálgathatnék...akkor sem unatkoznék...sőt még elviselhető is lenne...
tenger.levegő.szél.gondolatok magányában.
Mert igen a világ szép lenne ha mi nem rombolnánk jelenlétünkkel...de hát valamiért csak itt kell lennünk... :)