tele a szemem a megélt fájdalmak gyötrelmeivel s egyben bennem ragyog a boldogság fénye...de valahogy mégis hibás minden...
darabokra esik a táj=/
darabokban a lélegzet a sóhaj és a szó...eltűnhetne minden csak a mosoly térképe maradhatna lelkemben...

szép a döntések tengerében habozni... =) ="(

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.

Márai Sándor